Ajánlat kiválasztás

Témakör

Figyelem és meghallgatás – kompetenciafejlesztő tréning

Tisztább, áttekinthetőbb kommunikáció, egyre értékesebb, hatékonyabb, eredményesebb, kellemesebb kapcsolatok. Mindezek érdekében a tréning célja az, hogy segítsen a résztvevőknek felismerni és megérteni azt, hogy figyelni több mint hallgatni, meghallgatni több mint figyelni. A résztvevők megtanulhatják azt is, hogy a kommunikáció akkor eredményes, ha a másik is annak tartja. Ezért elengedhetetlen, hogy képesek legyünk figyelni a másikra és valóban meg is hallgassuk.

Előadás – kompetenciafejlesztő tréning

A résztvevők tiszta képet alkothatnak az előadói képességeikkel összefüggő egyéni adottságaikról, személyes erősségeikről, illetve a hatásos előadást akadályozó esetleges hiányosságaikról. A sikeres előadások ismérveinek elemzésén keresztül személyre szóló stratégiákat dolgozhatnak ki, amelyekhez egyéni akcióterveket is összeállíthatnak. A program utat mutat a tudatos előadásra való felkészülésben és a hatásos végrehajtásban is.

Időgazdálkodás – kompetenciafejlesztő tréning

A tréning célja gyakorlati készséggé fejleszteni az élettevékenységeinkre fordított idő és figyelem hatékony kezelését. Megismerni a munkafeladat elemzés és az eredményorientált tervezés módszereit, és szokássá tenni ezek alkalmazását. További cél a „sürgősség és fontosság” problematika felismerése és kezelése, valamint a szerepek szerinti és az értékrend alapú életvitel összevetése.

Kiégés kezelés, megelőzés – kompetenciafejlesztő tréning

A kiégés tünetei: a reménytelenség érzés, az inkompetencia érzés, a célok és az ideálok elvesztése, negatív attitűdök kialakulása a munkára és másokra vonatkozóan, negatív önértékelés, depresszió, alvászavar, csökkent produktivitás, a privát- és a magánszféra közötti határ elmosódása, a hivatás hatékonyságának és értékének megkérdőjelezése. A résztvevők által hozott konkrét példákkal dolgozva megtárgyaljuk azokat a helyzeteket és tényezőket, amelyek kiégéshez vezethetnek. A példák kapcsán olyan szempontokat, ismereteket és technikákat adunk át, amelyek azonnal alkalmazhatóak a kiégés megelőzésére és oldására.

Konfliktuskezelés – kompetenciafejlesztő tréning

Konfliktus nélkül nem lehet szó problémamegoldásról, jelentősebb személyi változásról, szervezeti vagy társadalmi haladásról. Ezért kritikus tényező a konfliktusok megfelelő kezelése, bármely egyéni vagy szervezeti fejlődést célzó törekvésben. A résztvevők képessé válhatnak arra, hogy a változáshoz elengedhetetlenül szükséges, minimális szinten tudják tartani konfliktusaikat, és képesek legyenek megtalálni a konstruktív megoldásokat, és a lehető leggyorsabban, a legkevesebb rombolással alkalmazni azokat.

Munka-magánélet egyensúly – kompetenciafejlesztő tréning

Az életterületek összehangolása, a célkitűzések megvalósítása, fordulóponti döntések, személyes válságok, túlterhelő nyomás. Abban a vállalatban, ahol a munkatársak ma nem találkoznak ezekkel a problémákkal, ott valószínűleg holnap egy létszámleépítés, átszervezés, munkakörváltás következményeként fognak. Lehetőséget teremtünk egy olyan egyéni fejlődési pályára álláshoz, amelyben a személyes alapértékek összhangba kerülnek az egyéni és a vállalati célkitűzésekkel, feladatokkal. Az autentikus életvitel érdekében feltárjuk azokat a belső inspirációkat, amelyek mozgósítják a résztvevők személyes erőforrásait, és megadják a kellő orientációt a szükséges változáshoz, változtatáshoz.

Önismeret – kompetenciafejlesztő tréning

Folyamatos interakciók sorozatában élünk, melyekben – önkénytelenül is – másokhoz, a körülményeinkhez vagy önmagunkhoz viszonyulunk. Ezekben az egyik szereplő – mi magunk – mindig azonos. A teljesebb önismeret kiszámíthatóbbá, érthetőbbé teszi viszonyainkat, ezzel pedig javít életminőségünkön is.

Stressz kezelés – kompetenciafejlesztő tréning

A stressz a külvilágból érkező, testi-lelki épségünk és egyensúlyunk fenyegetettségére adott természetes biológiai reakció. Ám ha e reakciónak túl gyakran kell leperegnie, illetve tartóssá válik, az károsítja az ember testi és lelki egészségét, teljesítőképességét, kihat a kapcsolataira – egyszóval rontja az életét.

Tárgyalástechnika – kompetenciafejlesztő tréning

A vezetők, illetve azok a munkatársak, akik a vállalat szemléletét, érdekeit, termékeit, szolgáltatásait képviselik, munkájuk 80%-át kommunikációval töltik. A tárgyalás a kommunikáció speciális esete. Amikor egy vezető a saját szervezetén belül tárgyal valakivel, mintát nyújt és példát mutat. Amikor egy munkatárs a szervezeten kívül, annak érdekében tárgyal, akkor az egész vállalatot képviseli.

Értékesítés – kompetenciafejlesztő tréning

Egy szervezetben, ahol termékek, vagy szolgáltatások értékesítése révén érik el az eredményeket nyilvánvaló, hogy a fennmaradás, vagy a fejlődés elképzelhetetlen a folyamatos értékesítés-fejlesztés nélkül. De az értékesítés a szervezeti belső kommunikációban is, vagy a vezetésben, továbbá a vállalatok közötti kapcsolatokban is kulcskérdés.

Coaching szemléletű módszerspecifikus tréning

Az egyéni szemlélet, hozzáállás, munkaköri készségek fejlődése nélkülözhetetlen az olyan a szervezeti eredményességet meghatározó témákban, mint például a vezetői teamek együttműködése, vállalati stressz kezelés, értékesítői csapatok hatékony működése, szervezeti paradigmaváltás, válsághelyzetek kezelése stb. Ezért megteremtjük a megfelelő feltételeket a résztvevők számára, hogy szervezeti szempontból aktuálisan fontos egyéni problémáikat felismerhessék és tudatosíthassák annak érdekében, hogy azokat önállóan is eredményesen tudják kezelni vagy megoldani.

Dráma módszerspecifikus tréning

A módszer alapja a célorientált tapasztalatszerzés, szerepek átélésével. Egy dramatikus elemekből felépített történet kimozdítja a résztvevőket térben és időben a mindennapi életük kereteiből. Ehhez szakszerű előkészítéssel gondosan megkonstruált világot hozunk létre, melyben a konkrét szereplőknek konkrét problémákat kell megoldaniuk. A dráma módszer a szellemi, emocionális és fizikai tapasztalatszerzés együttes lehetősége miatt, személyre szabottan érvényes felismerésekkel és tanulságokkal gazdagítja a résztvevőket.

Nagycsoportos módszerspecifikus tréning

A nagycsoportos módszerek akkor jelentenek megoldást, amikor a lineáris gondolkodás, a vezetők ráhatása és kompetenciái, valamint az egyének tudása, felkészültsége vagy eltökéltsége nem elegendő a továbblépéshez. Minél nagyobb létszámú vállalatról, illetve minél összetettebb és fenyegetőbb problémáról van szó, a hagyományos, hierarchikus szervezeti működésben a tisztánlátás hiánya annál inkább válhat a megoldás akadályává. Az ilyen esetekben mindig felértékelődnek azok a megoldások, amelyektől átütő hatás várható.

On the job módszerspecifikus tréning

Az on the job módszerek nem csak a tréningekkel kapcsolatban, hanem többek között az új munkatársak felvétele után, az orientáció és a betanítás időszakában, vagy a munkaköri átalakítások esetében is alkalmazhatók. Legfőbb hasznuk, hogy segítségükkel pontosan felmérhető a korábbi és az aktuális fejlesztői folyamatok eredményessége és személyre szabottan alakítható a fejlesztési folyamat.

Biofeedback módszerspecifikus tréning

Az alkalmazott speciális fejlesztő eszközök bővítik a mindennapokban hasznos tudományos tájékozottságot és izgalmas, új élményeket adó keretek között az agyműködésünkkel kapcsolatos önismereti fejlődésre adnak lehetőséget.

Energiakontroll módszerspecifikus tréning

Az emberi életnek is az energia adja az alapját. Ahhoz, hogy testünk, lelkünk, szellemünk megfelelően és hatékonyan működjön, nekünk is energiára van szükségünk. Az optimális teljesítmény és az egészség szempontjából pedig igen fontos, hogy odafigyeljünk energiaháztartásunk egyensúlyára, és tisztában legyünk azokkal a jelenségekkel, amelyek az éberségünket, teljesítményünket, koncentrációs képességünket és megfelelő pihenésünket befolyásolják, elősegíthetik.

Felhatalmazó vezetés – tréning vezetőknek

A fenntartható növekedésre képes vállalatok vezetői tudják, hogy a versenyben maradáshoz nem elegendő a termékek és a technológia elkülönült, úgynevezett fejlesztő központokban megvalósított innovációja. A változó piaci igények kielégítéséhez, rugalmasságra és a reakciósebesség növelésére van szükség. Az ennek érdekében alkalmazott módszerek (pl. TQM-Total Quality Management, BPR-Business Process Reengineering, Lean, Tudásmenedzsment stb.) csak a vezetők elkötelezett, a dolgozók bevonására, felhatalmazására épülő hozzáállása révén lehetnek igazán hatásosak. Ehhez mutat utat a tréning.

Helyzetfüggő vezetés – tréning vezetőknek

A vezetők munkáját napról napra változó feladvánnyá teszi három tényező kombinációja: a megoldandó probléma, a beosztottak és a vezető önmaga. Mivel mindhárom tényező folyamatos változásban van, ezért a vezetőknek állandó kapcsolatban kell lenniük munkatársaikkal és önmagukkal ahhoz, hogy pontosan észlelhessék, hogy az új feladatok és nehézségek milyen reakciót váltanak ki az egyes beosztottakból, és ahhoz is, hogy ennek megfelelően alkalmazzák és bővítsék vezetői eszköztárukat

Integrált vezetés – tréning vezetőknek

Roskadoznak a könyvesboltok és vezetői dolgozószobák polcai a manager irodalom könyveitől, és bármikor elmerülhetünk a vezetőknek szóló képzések és továbbképzések tengerében. A mindennapi munka során azonban mégis ritkán jutnak eszünkbe az elolvasott fejezetek és az előadótermekben megismert modellek. A legtöbbet mindannyian a saját tapasztalatainkból és hibáinkból tudunk tanulni. Ehhez ad útmutatót a tréning.

Készségfejlesztő vezetés – tréning vezetőknek

A vezetőn keresztüli beavatkozás a leghatékonyabb szervezeti beavatkozás. A vezető értékrendje, felkészültsége, kommunikációs stílusa, személyes példájának ereje folyamatos „belső képzést” biztosít munkatársai számára. Továbbá bármely intézményesített fejlesztés, tréning, képzés hatékonysága akkor váltja be a hozzáfűzött reményeket, ha a vezető aktív kezdeményezője és részese is a teljes folyamatnak. A gyakorlatias szemléletű tréning célja, hogy ilyen hatású fejlesztő eszközöket ismertessen meg a vezetőkkel

Kommunikációs tréning vezetőknek

Az elektronikus telekommunikáció legmerészebb képzeletet is felülmúló eszközeivel egyre nagyobb távolságokat vagyunk képesek sikeresen áthidalni, miközben a szemtől szembeni helyzetekben nap, mint nap vallunk kisebb-nagyobb kudarcokat. Ezeket segít megelőzni, kezelni a résztvevők számára a gyakorlatias szemléletű tréning.?

Teamépítés tréning vezetőknek

A csapatépítő programok a résztvevők visszajelzései néha nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Az együttműködéshez nélkülözhetetlen az önismereti, emberismereti tájékozódás, de nem elegendő a sikeres csapatépítéshez. Az élményközpontú csapatépítő programok, szerencsés esetben pozitívan befolyásolhatják a résztvevők közötti viszonyokat, de csak úgy lehetnek valóban eredményesek, ha hatással vannak arra a szervezetre is, amelyben az érintettek napi munkájukat végzik. Ehhez járul hozzá a gyakorlatias tematikájú tréning.?

Változáskezelés tréning vezetőknek

Általános emberi jelenség, hogy nehezen viseljük a változást, és ha problémákkal szembesülünk, akkor leginkább a körülményeket és a körülöttünk lévőket szeretnénk megváltoztatni. Ez azonban általában nem lehetséges. Változásmenedzsmentre leginkább azért van szükség, hogy a vezetők egyéni szinten továbblépjenek ezen a szemléleten, és a szervezet saját belső ellenállásait uralva meg tudjanak birkózni az elkerülhetetlen változásokkal.

Csoportos vezetői kompetencia felmérés és fejlesztés – coaching, tesztek, tréning megoldások kombinációja

A megfelelő szakmai képzettség mellett a vezetői pozíció eredményes betöltéséhez a szervezeti eredményességet akadályozó problémák felismerésére, és azok megoldásában vállalt felelősség megfelelő megosztására, önismeretre, szemléletbeli és gyakorlati felkészültségére is szükség van. A fejlesztésben ezekre a területekre koncentrálunk és lehetőséget teremtünk a fejlődni vágyó vezetőknek a szükséges lépések felismeréséhez.

Értékesítési eredményesség felmérés és fejlesztés – coaching, tesztek, tréning megoldások kombinációja

Az értékesítő rátermettségén, hozzáállásán, rutin tevékenységein, aktivitásán, döntésein, az ügyfeleivel való bánásmódján múlik a szervezet sikere. A felmérések megmutatják az értékesítők azon készségeit, amelyeket fejlesztve eredményesebbé válhatnak. Az idő és költség ráfordítások legjobb megtérülése érdekében alkalmazott nyolc, egymás hatékonyságát kiegészítő megoldás elsősorban a kommunikációs, valamint az együttműködési készségekre hatnak. Cél az önismereti fejlődéssel, a személyes értékrenddel és az ezekből következő mindennapi szokásokkal, viselkedésbeli és gondolkodásbeli sémákkal összefüggő változások beindítása.
Scroll to Top